Rendelőnkben a professzionális ellátás és a személyre szabott odafigyelés kéz a kézben jár. Kollégáink elhivatottan dolgoznak a munkavállalók egészségének megőrzéséért. Ismerje meg őket közelebbről.
Háziorvosként több mint 10, üzemorvosként több mint 5 éves szakmai tapasztalattal dolgozok Kiskunmajsán és Szankon.
Orvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán 2009- ben szereztem meg, majd 2012- ben háziorvostan és 2020- ban foglalkozás- egészségügyi szakorvosi vizsgát tettem.
Háziorvosként 2019-2020- ban egy öt háziorvosból álló konzorcium vezetőjeként részt vettem a ” Három generációval az egészségért” c. pályázatban, ahol egy év alatt több mint 5000 páciensünk komplett szív- és érrendszeri szűrését végeztük el.
Foglalkozás- egészségügyi szakorvosként többek közt nagyobb fémipari cégek, élelmiszer láncok, telekommunikációs vállalatok és mezőgazdasági cégek üzemorvosi vizsgálataiban működök közre, valamint több mint 2 évig Kecskeméten, hazánk egyik legnagyobb autógyárának üzemorvosi csaptatát erősítettem.
Mindkét szakterületen prevenciós szemlélettel dolgozom, mert hiszem azt, hogy az egészség megőrzése a legjobb befektetés.
2009-ben végeztem OKJ-s ápolóként Szegeden, majd el is helyezkedtem az egyik kedvenc gyakorlati helyszínemen, a Szegedi Fül-Orr-Gégészeti Klinikán osztályos nővérként, ahol rengeteg szakmai tapasztalatot szereztem.
Gyermekem születése után 2020 szeptemberében tértem vissza az egészségügyhöz, Dr. Bencze Miklós oldalán, háziorvosi asszisztensként, majd később folgalkozás egészségügyi aszisztensként.
Mindkét munakört nagyon szeretem, igyekszem a legnagyobb empátiával és szakértelemmel segíteni a hozzánk érkezőket.